A rózsafüzér eredetét sokan tanulmányozták. Most csak röviden utalunk az eredetére, amelyet tulajdonképpen négy forrásban találhatunk meg: a zsoltározásban, a miatyánkban, az üdvözlégyben és az imaláncokban. Ezekből adódott össze kb. a 15. században a ma ismert rózsafüzér. A 13. században a szerzetesek (bencések, ferencesek, domonkosok stb.) kórusban imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a 150 zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, ugyanakkor 150 miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. Valószínűleg privát jelenés formájában Szent Domonkos kapta az üzenetet, hogy az üdvözlégyet imádkozzák 150-szer a miatyánk helyett, és ezért a domonkosokkal van összekapcsolva a rózsafüzér terjesztése. Ezt különben Alanus de Rupe, egy domonkos a 15. században (+1475) említi először. Akkoriban tehát a rózsafüzér 150 üdvözlégyből állt, de az üdvözlégynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben hozzáadta „Jézus” nevét, és ez alkalmat adott a 15. században a Rajna völgyi karthauzi szerzeteseknek, hogy minden egyes üdvözlégyhez hozzáadjanak egy titkot Jézus életéből, amin aztán elmélkedni, szemlélődni tudtak. Többnyire csak 50 üdvözlégy imát mondtak, és így 50 titkot soroltak fel; de vannak olyan listák is, amelyek 150 titkot tartalmaznak. Mindez a 15. század elején (1409–1415) történhetett a Rajna völgyi karthauzi kolostorokban, mint pl. Trier, Mainz, Köln, Strassburg. Úgy tűnik, hogy a titkoknak első ilyen sorozata a karthauzi Esseni Adolf (+1439) műve, akit élénken befolyásolt a kornak Devotio modernája, valamint a tanítványáé, Porosz Domonkosé (+1460), aki valószínűleg több ilyen sorozatnak a szerzője. Valamivel később Alanus de Rupe, domonkos szerzetes Douaiban 1468–70 körül megalapította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult ennek az ájtatosságnak az elterjedéséhez. Az üdvözlégy második része (Asszonyunk, Szűz Mária. . .) csak később lett része az imádságnak V. Szt. Piusz pápa szorgalmazására, aki maga is domonkos volt, és aki hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért (1568), és terjesztette annak imádkozását. Ő vezette be az ünnepet „Győzedelmes Nagyasszonyunk” tiszteletére 1572. október 7-én, mivel 1571-ben ezen a napon szenvedett vereséget a török hajóhad Lepantónál a rózsafüzér-imahadjárat eredményeként. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa 1573-ban megváltoztatta a „Rózsafüzér Királynője” címére. A dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az 5 tizedet megelőző 3 üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban, a tridenti zsinat után, a 16. században került hozzá. A rózsafüzér titkainak számát is lecsökkentették 15-re, vagyis minden tizednek egyetlen titka van. A karthauzi szerzetesek a rózsafüzérrel követték az őskeresztény pusztai remeték szokását, akik egy-egy zsoltárt együtt elmondtak, majd csendben térdelve vagy leborulva azon hosszasan elmélkedtek, és a végén az elöljáró összefoglalta az egyéni imákat a „zsoltárkollektával”. A karthauziak elmondták az üdvözlégy első részét közösen, Jézus nevéhez hozzáfűzték a megfelelő titkot, és azon hosszasan egyénileg elmélkedtek, vagy inkább szemlélődtek. (Vö. Fra Angelico freskóit a firenzei Szent Márk kolostor minden egyes cellájában.) Természetesen manapság a rózsafüzért folyamatosan imádkozzuk, és a titokról való szemlélődés csupán színezi a 10 üdvözlégy lelkiségét. De jó volna, ha tudnánk néha időt szentelni az egyes titkok hosszabb megelmélkedésére, szemlélésére! A karthauziak a titkokat (50 vagy 150) csupán ajánlották szemlélődésre. Valószínűleg Porosz Domonkos volt az, aki az 50 üdvözlégy imát (Quinquagena) tizedekre osztotta, a titkokat hozzáadta, és elnevezte ezt az imádságot „rosarium”-nak, vagyis Mária rózsakoronájának. A titkokat latinul clausulának nevezték, mert ezek zárták le az üdvözlégy imáját. A titkoknak többféle sorozatát lehet találni a 15. század karthauzi kolostorainak kéziratai között. A legtöbb 50 titokból áll, de van 150 titkot tartalmazó is.
Linkek a témában:
Érdekes Rózsafüzérek
Az általános rózsafüzértől különbözően imádkozható rózsafüzérek.